Összes oldalmegjelenítés

2010/11/27

létezik havas tengerpart ?

Ez a hét megint sok érdekességet tartogatott...
olyannyira sokat, hogy most picit sok is lett.Jó lenne egy kis nyugi, egy kis egyedüllét, amikor nem jön oda hozzám senki. Az elvonulásra legjobb dolog a séta. Ez bevált...csak fogom magam amikor van egy pici időm, jól bebugyolálom magam és nekivágok valamerre...Nagyon jó, fülemben jó kis csendessétálós zene szól, az arcomat pirosra csípi a hideg, a tüdőm kitágul a friss levegőtől, és ha mindez még nem lenne elég, elkísér a titokzatos fekete macska, és megnézem a lovakat.
Most, hogy beköszöntött a tél, havas minden, hamar sötétedik, karácsonyi hangulat uralkodik mindenhol az épületben, egy picit elkezd befelé figyelni az ember. Erre most úgy érzem szükségem lenne, de ebben a nyüzsiben képtelenség. Minden napom be van táblázva reggeltől estig, ami nagyon jó, de ezekre a figyelésekre pont nincs lehetőségem. Talán majd ha mát otthon leszek...

e rövid bevezető után jöjjön az eheti összefoglaló:

HÉTFŐ:
Hosszú hétvége volt, így ezen a napon még mindig csak mi lézengtünk a suliban. Ez nagyon jó volt...picit elcsendesült az épület. Megejtettük a szokásos városnéző túránkat, a szokásos helyszínekkel, aztán mire visszajöttünk, már elkezdtek az emberek visszaérkezni..hú de fura volt.. Hirtelen megtelt élettel az egész épület, felborítva a csendes hétvégénket.

KEDD:
Elmentünk megnézni azt a helyet ahol majd az éttermet csináljuk, megterveztük, hogyan lesznek az asztalok, megnéztük a  konyhát, ahol dolgozni fogunk, és megláthattuk, hol lakik Henne Mette (ő a főzős néni-szerk.)
Húúú..ez a lakás....vagyis ház...mintha egy katalógusba léptünk volna...Annyira tökéletes volt, annyira helyén volt minden, hogy nem is gondolná az ember, hogy itt laknak. Otthonos volt, modern, színes, dizájnos..egyszóval túl rendben volt:)
Délután öko órán az egészséges ételekről hallgattunk előadást a szakács néninktől (Kirsten) utána pedig a gyakorlatban is megpróbáltuk prezentálni a tanultakat. Cookingclass kicsit másképp....Hát ennél a néninél azért nem kaptunk akkora szabadságot az ételek elkészítésénél..nagyon kellett követni a leírtakat. Jeppével energiabombákat csináltunk desszertnek...nem volt rossz csak kár, hogy nem szeretem a fügét. Amúgy kicsit elrontotta a dolgokat..elég volt helyrehozni az okoskodása okozta bakit. Azért ehető lett:)

SZERDA:
Kirándulni mentünk!! juhúúúúú!! Ha egy kirándulást Henne Mette szervez akkor az csak jó lehet:) Egy kis  fjordi csatangolás és cuppogás a sárban, kagylógyűjtés, szép házakban gyönyörködés és sárga irigykedés ezen épületek tulajdonosaira. Csak a szokásos:)  Ebédszünet, forró kávé, tea és sütiiii!!:) Aztán tovább dagonyázás a következő állomásig. Délután tengerparti séta, habos kakaó a világító toronyban, naplemente,  templomi elcsendesülés.
Erre nem is szeretnék többet írni, mert ez annyira szép volt, hogy nem találok szavakat.  A képek önmagukért beszélnek..igaz lehet, hogy nem adják vissza teljesen azt a csodát, ami ott volt, de talán valamennyit ti is átéreztek belőle.
Csak még annyi, hogy a tengerparton az a fehérség az hó!!!Ki látott már ilyet? Tengerparton hó?

http://picasaweb.google.com/marti.horvath87/Kirandulas_HenneMette?fgl=true&pli=1#

Aztán vissza a suliba és vacsi után dán óra Flemminggel, amiről nem sikerült ellógni, de az esti caffee&cake time kárpótolt, mert fahéjas csiga volt:P 

CSÜTÖRTÖK:
Tánc, ami picit uncsi volt..talán jövő héten már lesz vmi új, vmi mozgósabb.Most csak a betanult koreográfiákat gyakoroltuk. 
Délután cooking,: most nem csináltunk akkora terülj-terülj asztalkámat,mint szoktunk. Készültünk a jövő heti étteremre, előre dolgoztunk)
Csináltunk egészséges kekszet, feta sajtot (házi tejből), néhány édességet, kolbászt (na ez külön történet. Szegény papi ha látta volna, hogy miket tesznek bele..húú..hűt nem lettem volna azoknak az embereknek a helyébe..Csak egy példa: hogy kerül reszelt citromhéj a kolbászba??)
Este koncert, olyan igazi sötétben csendesülős, gyertyafényes, afrikai zenélős koncerten csücsültem. Nagyon jó volt...A néger tenekar tag akkor volt, hogy még a mi legmagasabb emberünk is csak a válláig ért..:)
A zenebona után ki lehetett próbálni a hangszereket. Volt doromb is (tudták, hogy magyar hangszer) meg fúvós hangszerek amiket vmilyen különleges technikával lehetett csak megszólaltatni, meg afrikai hangszerek, meg a szokásosak...

PÉNTEK:
Kihagytam a délelőtti táncot..picit végre magam voltam, kicsit tudtam tanulni is.
Délután zene óra!! Hűűű már nagyon komoly a dolog...2 hét múlva fellépünk!!:) Van két számunk és nagyon büszkék vagyunk a csemetékre, amiket MI szólaltatunk meg. Hát az elején nem gondoltam volna, hogy hallgatható és élvezhető állapotban sikerül hozni...szerintem Nikolai (ő a zenetanár -szerk.)sem gondotla volna.:P
Este séta, csak a szomszédos faluba..hú de hideg volt..szétfagytunk. DE a boltban végre találtam a kakaót!! Húúú ez de hiányzott már!!:)))

SZOMBAT:
Reggel arra ébredtünk, hogy mindent beborított a hó. Csupa fehérbe öltözött a táj és hatalmas jégcsapok lógtak az erkélyről. Gyönyörű volt. Egész nap szállingózott a hó.
"Tanítás" volt..azaz workshopok. Most dolgoztuk le a hétfőt. Julefrokost dekoration csoportban karácsonyi dekorációkat készítettünk amihez természetesen karácsonyi zenék szóltak, mindezt megfűszeretzék   a . Karácsonyfát öltöztettünk (igen, merthogy nekünk már az is van), csudaszép asztaldíszeket  alkottunk meg  meg Balázzsal Adventi koszorút  készítettünk teljes egészében..az alapoktól elkezdve gigamega méretben a nagy asztal fölé. Remek lett, csak természetes anyagokat használtunk (1-2 kivételtől eltekintve): csipkebogyó, levél, fenyőág, szárított narancs., és piros szalag. Nagyon szép lett!!!
Este buli...!

2010/11/21

hull a hó és hózik-zik,zik!:))

Ahogy a szappanoperáknál szokás..:
ami a héten történt, heti összefoglaló következik:

HÉTFŐ:

Befejeztem a nagy képet:) Jens azt mondta rá, hogy very nice:) és sokáig ácsorgott előtte...hát nem tudtam ez most jót vagy rosszat jelent, de mindenesetre az állát vakargatva, borzas fejét oldalra fordítva, hosszú percekig ácsorgott előtte, majd azt mondta, hogy nagyon tetszik az a színvilág és káosz, ami benne van..olyan érzése volt, mintha Buenos Airesben lenne....Én ezt dicséretnek könyveltem el, de majd ha megnézitek a képet (persze ha megengedem és túléli az utazást) majd megmondjátok, vagy magatokba zárjátok:)
Elkezdtem az újat, nem jött az ihlet, uh másba fogtam..füzetet vágtam, bekötöttem, kidekoráltam....ahelyett, hogy a nagy projecten dolgoztam volna..szegény Jens, akárhányszor jött, hogy mit megnézze mit csinálok mindig a könyvvel babráltam és mindig másképp állt a tervem a képpel...Várom a Múzsát!! (Nőknek is van Múzsájuk? Ha igen akkor az milyen nemű??- e heti kérdésünket hallották. Válaszokat a lenti e-mail címre várjuk. A helyes megfejtők között, híres festők híres képeit sorsoljuk ki:))

Ökológia: Picit csalódás ez a tárgy..illetve nem tudom..mert igazából nem vártam tőle semmit. Tök, jó, hogy megyünk erre-arra; nézünk szélerőműveket, napkollektorokat, szennyvíztisztítókat,passziv házat, öko kommunát, hibrid autókat...tök jó lenne, ha érteném is..nem hiába nem lettem fizikus meg kémikus...ezek az emberek, akik a prezentációkat tartják irtó kedvesek, meg aranyosak..készülnek slideokkal, kávéval, sütivel, megmutatják a helyet..csak éppen a rendszer működését nem értem...Oké, hogy bemegy a csövön a levegő, ott valami történik vele, aztán valami kütyü csinál vele valamit, ami nekünk jó, aztán kimegy..blabla...Rohadt érdekes lenne, ha lenne olyan műszaki alap tudásom, amivel érteném azokat a rajzokat...
Most hibrid autókat néztünk..kivételesen értettem, valamit belőle..azért ez jobban megfogható számomra..autót otthon is látni:) Még élveztem is valamennyire, és ha megeröltetném magam és el is tudnám mondani, hogy hogyan is van ez..:) Hát apu, te biztos élvezted volna és még meg is értettem volna, ha te magyarázod. A lényeg: a vízből kinyerik valahogy a hidrogént (tudjátok hákettőo-ból a hákettőt) és akkor ezzel csinálnak valamit, hogy menjen az autó..de ezek az autók nem tisztán ezek mennek.Kevertek félig így, félig hagyományosan. Ha jól emlékszem 100 km-t tudnak megtenni hidrogénnel. Az elhasznált hidrogént meg valami vízspricc formájában jön ki a kocsiból ( de ez nem biztos) Most megszólal a nő: nagyon cuki pici autók ám..olyan kis barátságosak meg szép a színűk:)Egyébként műanyag a külsejük..na..mit szóltok hozzá..én is meglepődtem...és állítólag azon a próbán elég magas szintet elértek, ami azt méri mennyire masszívak...
Este megint Campusos előadás volt..hát én ezt kihagytam...helyette tanultam..vagy valami olyasmi..

KEDD:

cookingclass!!! ojeee..Rövid Morningassambly, aztán irány a szomszédos Farm!! 3 kocsival mentünk, Fleming kezünkbe nyomta az Audi kulcsát, hogy nesztek, menjetek...Hát kisbusz után ilyen kényelmes autóban ülni....élmény volt:) A farm hatalmas volt..tele bocikkal, (újak, régiek, feketék, fehérek, tarkák...(meg ne fogd a tehén farkát!!:))..mindenféle prototípus megtalálható volt. Végignéztük az egész területet, aztán ökofagyit kóstoltunk és jól bevásároltunk belőle..nem mintha nem ennénk elég édességet már így is....

SZERDA:

Semmi izgalmas nem volt...egy kis festegetés, egy kis mozgás…csak a szokásos. Este dán óra Flemminggel aztán magyarkodás, mert dán stand up volt és hát akármennyire is akartuk volna egy mukkot sem értettünk volna belőle. Így az emeleten boldogítottuk egymást.

CSÜTÖRTÖK:
Délután cookingclass….olasz napot tartottunk. Pata pastaval.  Olyan büszkeséggel töltött el, hogy adhattam valamit csekély főzőtudományomból…kezdtük azzal, hogy a tészta is házi készítésű…na most akikkel én voltam egy csoportban, tuti életükben nem készítették még otthon tésztá…milyen jó, hogy annyit lábatlankodtam a konyhában gyerekkoromban és lestem ahogy a nagymamák gyúrják, vágják, szárítják a tésztát….egy kis magyar virtust vittem a dologba és ötleteimmel elkápráztattam őket  Még Henne Mette (főzős tanár) is megdícsért)) Az már más kérdés, hogy itt nem olyanok az alapanyagok, mint otthon, így a tészta sem lett olyan, mint otthon…Kár, pedig minden igyekezetem benne volt….
Furcsa érzés volt, hogy hallgattak rám…elmondtam az ötletem, és azt mondták, miért ne..próbáljuk meg…vezess minket…Nem sűrűn fordul elő ez otthon…Nem szeretnék általánosítani, de sokszor van úgy otthon, hogy megmondják a feladatot (munkára gondolok) és erőtelesen sugallják a megoldási útvonalat, amiről nem igazán lehet letérni. Itt csak kezedbe nyomják a receptet, és nesze..csináld, ahogy gondolod. Tetszik ez a módszer…bár ennek is megvannak biztosan a hátrányai.
December közepén, mint ahogy a múltkor már írtam éttermezünk. Már meghirdették a helyi sajtóban és pénteki napra 60 foglalás érkezett, szombatra kb 30, Azért ez nem semmi..Jövő héten eljön egy nagyon híres szakács, akinek nagyon nagy neve van itt és ellát minket mindenféle tanáccsal, hogyan kell jó éttermet csinálni. Gyorstalpaló laikusoknak 5 órában.
PÉNTEK:
Esett a hó!!!! Bizony ám…egész délután és este szállingózott a hó…reggelre pici meg is maradt, de nem sok.
Hát ez egy nagyon laza nap volt. Hosszú hétvége lévén (hétfőn nem lesz tanítás) és mindenki felszívódott…Délután még volt egy zenénk…jááááj…3 hét múlva koncertünk lesz….énekelek, meg kongázom…hát nem tudom mi lesz belőle…..
Este szokásos túra…Quikly, és pékség Ringkobingben…semmi extra.
Vacsi után spontán édesség készítés…Beszabadultunk a konyhába, és mivel ez olyan ritka alkalmak egyike, hogy használhatjuk, és nem maradtunk itt sokan csak mi magyarok meg Rosi, Ried, Lars, Matthias és Sebastian a tangós tánctanár. Elkunyeráltuk a kulcsokat és Gundel palacsintát csináltunk. Megmutattuk, milyen az igazi magyar édesség, mert, hogy ők nem tudnak édességet készíteni az biztos..mindennek ánizs íze van..:S és küldönben is…azért egy Gundel palacsintával nehéz felvenni a versenyt…Hatalmas volt a siker…olyan elismeréseket zsebeltünk be, hogy dagadt az egónk ….:)
SZOMBAT:
Délelőttt 2 óra dán Flemminggel, aminek nagy része azzal ment el, hogy elmesélte milyen közlekedési kihágsokat követett el. Délután néhányan elmentek Birta ( öko néni) házához tavat építeni, páran maradtunk és kitaláltuk, hogy süssünk bejglit…Hát igen…ez nagy falat…
Begyűjtöttük a hozzávalókat…összegyúrtuk, amit össze kell, bekevertük, amit be kell…aztán vártunk, hogy megkeljen a tészta…hát nem akart…csak vártunk és vártunk de meg sem moccant…mire 2,5 óra után úgy ahogy vmi kelésféleség látható volt. Időközben a konyhás néni rém bízta a vacsit..semmi különös, csak melegíteni meg tálalni kellett. Szóval vacsi után Milánnal megpróbáltunk javítani valamit a krízis helyzeten….Milán feljavította és már majdnem olyan állaga volt, mint otthon…Megtöltöttük a mákosat meg a diósat aztán be a sütőbe ..már csak várni kellett…
A végeredmény rossz…egyszerűen és tömören…( nincs fehér lisztük, az élesztő gyenge, a máknak fura ánizsos íze van..amit némileg sikerült ehetővé varázsolni) Még szerencse, hogy nem ismerik az igazi magyar bejgli ízét.. Mindenesetre nem panaszkodtak, hogy rossz lett volna..majdnem elfogyott az egész..de mi tudjuk, hogy ez nem AZ A BEJGLI és ennek nem ilyennek kellene lennie….Azárt ehető volt…
Este laza buli…reggeig..szolid iszogatás némi játékokkal megspékelve.. Érdekes, hogy majdnem mindegyik játékot ismertem..én is szoktam játszani és játszatni csapatépítős tréningeken, de most megismerhettem az ívós verzióját is 

VASÁRNAP:
Késő reggeli, délután tengerparti séta. Most máshova mentünk, nem oda ahol először voltunk. Délután punnyadás, filmezés, mert pocsék, borús az idő….

2010/11/14

sok kép!!!!!!!!!!:)

Jocó és Milán jóvoltából még több kép található a linkekre kattintva.
(remélem nem haragszanak meg érte, hogy publikáltam őket)

jó nézegetést!:)

http://www.flickr.com/photos/feldin


http://picasaweb.google.com/hanak.mr

2010/11/12

sokféleség

Ez a hét annyi érdekességet adott, hogy nem is tudtam eldönteni mi legyen a címadó bejegyzés.
Sokféle élmény, így egybe zsúfolok mindent. és egy szép hosszú bejegyzést írok.
Tessék bekészíteni egy bögre teát/kakaót/kávét (megfelelő kitöltendő a bögrébe), bekapcsolni egy kis háttérzenét, bekucorodni egy fotelba, kanapéra, betakarózni finom puha pléddel, ezen az esős, őszi hideg napon és jöhet az olvasás:)

Kezdem az elején:
 A FEKETE SZOBA:)

Ez nagyon érdekes volt. Festős órán kipróbálhattam, hogyan is működik a papírképes fényképelőhívás, kamrával meg mindennel. Nem fényképeket csináltunk hanem lenyomatokat, de a technika a lényeg. Ki kellet választani egy képet, amivel dolgozni szeretnél, azt photoshoppal át kellett konvertálni fekete fehérbe és a fényeket állítani kellett rajta. Ezt rányomtattuk fóliára. A fóliát bevittük abba a bizonyos fekete kamrába és rátettük egy vmilyen anyagra.% percig világított rá vmilyen fény:) A kész fénnyel megvilágított anyagot hideg hideg vizzel addig kellett mosni míg tataaaaam előjött az a kép, ami a fólián volt:) Remélem a szakzsargon használata nélkül is érthető voltam:)
Ez az anyag egy fa keretre volt kifeszítve, és ha rátetted egy lapra és hátoldalán a festéket elkented, a lenyomat ott maradt a papíron:)
Most nem azért, de nagyon jól sikerültek, majd lefotózom és felrakom ide, így könnyebb lesz elképzelni milyen is ez.


JUNGE HINDE FESTIVAL

kérem szépen, ez egy nagyon híres és népszerű művészeti fesztivál, ahol mi tánc előadásokat néztünk meg. Szám szerint kettőt. Kedden, miután nagyjából kipihentük a koppenhágai kiruccanást busszal nekivágtunk Aarhusnak.Az egész suli ment, uh igazi nagy busszal mentünk. Késő délután indultunk, hogy estére odaérjünk,mert itt aztán vannak távolságok...több órát kell utazni, ahhoz, hogy egyik városból a másikba el lehessen jutni. Most is kb 2,5 órát zötykölődtünk, de hasznosan töltöttük az időt, aludtunk:) Ki kell használni minden alkalmat eme elfoglaltságra:) A tömegközlekedés horribilis árairól nem is beszélve, uh mi az iskola kisbuszát szoktuk kibérelni illetve a jó öreg bevált módszereket alkalmazzuk, úgy mint lábbusz (értsd gyaloglás) és drótszamár (értsd bicikli)
Túl hamar érkeztünk így egy kocsmatúrát sikerült belesuvasztani, és megnéztük, hogy kocsmázik a dán Aarhusban. Meg kell mondani nagyon kultúrált helyek vannak, nem jellemzőek a lepukkant, alkeszekkel teli ivós helyek. Megint megkóstoltuk a karácsonyi Tuborgot, hátha változott valami az elmúlt napokban, de jelentem semmi. Minden rendben van vele:)
Az előadások nagyon jók voltak, bér az első nekem túl elvont, túl modern volt, nem igazán sikerült megértenem, nagyjából keret sztori megvan,de semmi több. A második tánc egy másik helyen volt. Nagyon jól nézett ki, alsó szint művész kávézó szerűség, a plafonról nyalókák csüngenek, a bordó falakon falfirkák, kis asztalok, meg kanapés kucorodó; szóval nagyon hangulatos hely. Az emeleten kamara terem, és a műs or nagyon jó volt. Ötletes, vicces, látványos, remek zene, összehangolt mozgás...Szuper volt!!! Este mielőtt indultunk még egy kis after party, aztán be a buszba, és irány haza.  

Szerdán elmaradt a morningassambly, hogy kipihenjük magunkat így picit lehetett aludni.

GIPSY BAND

Hatalmas meglepetés és érdekesség a szerdai eveningarrangementen. Cigányzenészek érkeztek Magyarországról. Este igazi cigányzenéz hallgatunk, táncoltak és még néha magyarul is énekeltek,(aztán a műsor után mi is táncoltunk) Fantasztikus előadást tartottak és hatalmas sikert arattak nem csak közöttünk, hanem dán barátaink körében is. Furcsa volt magyarokkal találkozni, magyarokkal beszélgetni.

COOKING CLASS - RESTAURANT

Hamarosan igai éttermet csinálunk a cookingclassal. Igazi vendégek lesznek, akik fizetni fognak, (több mint 200DKK lesz az ára) azért, hogy ehessenek, mi főzünk és szolgáljuk fel a 7 (!!!) fogásos menüsort. Már elkezdték hirdetni a helyi lapokban. Kb 50-60 emberre számítunk. Kedden kitaláltuk, hogy mi legyen a menüsor, csütörtökön pedig leteszteltük a vacsoránál. Meg kell hagyni iszonyú melós ez a főzős szakma. Fél 2kor kezdtük az órát és a vacsora fél 9kor ért véget plussz utána a pakolás. Sajnos nem igazán úgy sültek el a dolgok, mint ahogy terveztük. Az az igazság, hogy volt már ennél jobban sikerült vacsora is. Nekem ez nem nagyon ízlett. A fűszerezés nem igazán megy nekik. túl sok erős aromával rendelkező fűszert használnak,a mi lenyomja a többi ízét, és így csak az az egy dominál. Most nem lehetett nagyon kísérletezni, követni kellett szigorúan a recepteket. Egy szó, mint száz még van hova fejlődnünk. Még szerencse, hogy ez csak a főpróba volt. Remélem, mire éles helyzetben leszünk brillírozni fogunk, javítunk a hibáinkon és a vendéget mind a 10 ujjukat megnyalják a vacsora után.

Nagyon megszerettem ezt a főzést _(nem mintha eddig nem szerettem volna) Tessék vigyázni, mert ezentúl otthon is több kísérlet lesz az újdonságokra. Sok szeretettel várom majd az érdeklődőket:) 
Jelezni szeretném, ha valaki meg szeretne lepni valamivel és nincs ötlete, szívesen veszek bármilyen szakácskönyvet:) Előre is köszönöm!!!:)))


hétvége terve röviden:
Péntek: délután  tanulás és este film.
Szombat: party
Vasárnap: öko piac

2010/11/07

KOPPENHÁGA


Jelentem, Koppenhágában jártunk!!! :) Péntektől vasárnapig itt töltöttük el az napjainkat, mert ha már egyszer eljöttünk Dániába akkor ide kötelező  eljönni. Így aztán eleget is tettünk eme kötelezettségünknek:)
pénteken hajnalok hajnalán (7kor) teljes sötétségben útnak indultunk és kb. 5 teljes óra út állt előttünk. Előző este kicsit későn sikerült nyugovóra térnem, elhúzódott a jóéjtsörözés:) Picit álmosan de annál lelkesebben vártam az elkövetkezendő napokat. A zötykölődés mókásan telt, gyönyörű tájakat láttunk, hatalmas hidakon keltünk át, sok sávos autópályán száguldoztunk, benzinkutakra vadásztunk GPS-sel az utat kerestük., szélerőműdabokat szállító teherkocsikat lestünk..szóval semmi különleges...csak a szokásos:)
Délután megérkezés után elpusztítottuk a magunkkal hozott elemózsiát, aztán osztódott a csapat és nekivágtunk a nyüzsgő városnak városnak. Nagyon furcsa érzések voltam bennem...nem igazán tudom megfogalmazni még magamnak sem..de kiszabadulni 5 hét után a nyugalomból, természetből az élő, sok emberrel teli, rohanó városba rettenetes volt. Iszonyúan elfáradtunk attól a sok impulzustól ami ott ért minket. A látnivalók, a fények, az emberek, a rohanás, a kirakatok. Mi tagadás elszoktunk mi ettől a rohanó világtól...Furcsa érzések kavarogtak bennem...egyenlőre csak lófráltunk mindenfelé, megpróbáltunk tájékozódni azaz pontosabb megfogalmazás az, hogy a többiek megpróbáltak tájékozódni, felmérni mi merre van, én csak mentem utánuk, ugyanis eme képesség köztudottan már gyárilag teljességgel hiányzik belőlem..
Már hamar sötétedik így mi bele is vetettük magunkat esti koppenhágai életbe..Elsőként tesztelhettünk a karácsonyi Tuborg időszaki szériáját, még a hivatalos megnyitó előtt...de erről pssszt!!! Miután kellőképpen meg volt az alaphangulat meglátogattuk a híres-neves Christianiat...(aki kíváncsi arra, hogy ez pontosan mi a netnek köszönhetően megtudhatja..bizonyos okok miatt több részlettel itt nem szolgálhatok) Képek sajnos erről a helyről nincsenek, ugyanis itt tilos a fotózás. Körbejártuk a területet, be-bekukkantottunk egy-két helyre, megkóstoltuk a christianiai sört és beszélgettünk. Nagyon érdekes volt egyébként, számomra a nyári fesztiválok hangulatát idézte, zene szólt mindenhonnan, beülős meg szabadtéri kiskocsmák, árusok és hordókat kályhaként üzemelő elvarázsolt emberek. Miután kellőképpen átfagytunk, úgy döntöttünk hazasétálunk. Nem távolság, de sötétben és ismeretlen városban a "tudok egy rövidebb utat" című mondat elhangzása nem szokta beváltani a hozzáfűzött reményeket. Mindenesetre kikötöttünk valahol nagyon messze, ahol a GPS már jelet sem fogott csak hajók voltak és társasházak. Ez mondjuk vicces...társasházak aljában nem kocsik állnak hanem biciklik meg hajók:) 
Nagyon érdekes ez a város, különböző országok keverednek benne, ahogy sétáltunk egyszer azon kaptuk magunkat, hogy Budapest utcáin járunk, aztán hirtelen ugrással olasz városkába értünk, majd hipp-hopp és francia területekre értünk, bejártuk majdnem az egész világot és még határt sem kellett lépnünk:)
De minden jó ha a vége jó, röpke pár óra alatt vissza is találtunk a 17 emelet magas 1200 férőhelyet magába foglaló hostelünkbe.
Az este érdekessége volt még, hogy találkoztunk magyarokkal is. Igen, ebben a hatalmas városban nem egy hanem több hazánk fiával/lányával sikerült összetalálkozni. Egyszer csak magyar szót hall az ember, de elsőre nem is hiszi el, azt gondolja csak valami hasonló, és amikor jobban odafülel kiderül, hogy bizony-bizony édes, ékes anyanyelvünkön társalognak:)
Tényleg rengeteg bicikli van, mindenhol pöpec bicikli utak vannak kiépítve, a körforgalomban is külön sáv van kiépítve a cangásoknak és bárhonnan le lehet akasztani egy biciklit, ha arra támad kedve az embernek csak egy 20DKK-ra van szüksége, bedobja az bicikli és katt, már nyílik is a zár, aztán ha megunja valaki vagy célt ért csak "lelakatolja" mint a bevásárlókocsikat és a canga kiköpi a 20DKK-t mintha mi sem történt volna:)

A reggeli szokatlan volt..tulajdonképpen semmi szokatlan csak a sok öko kaja után mást enni..furcsa volt..nem ízlett annyira. Hiába, hozzászoktunk a jóhoz:)
Délelőtt megint ketté vált a tömeg (3-3-3 arányban) aztán mindenki a maga útjára. Mi bejártuk, azokat a helyeket, amiket előző nap sötétben illetve szürkületben láttunk, csak még nem tudtuk mi is az. De ezen a második sétán már kiokosodva és felfegyerkezve mindenféle eszközzel sikerült kitalálni a nevezetességeket. (a képek megmutatják, mi micsoda) Voltunk múzeumban, fantasztikus volt....egy helyen Rodin,Picasso, Van Gogh, Manet, Gogen...stb és még egy opera előadás próbájára is belecsöppentünk..hú de jó volt..már a lelkem hiányolt egy kis jó muzsikát...kicsit sok már a bulizenéből...
Templomban is jártunk, nagy küldetés, hogy kitaláljuk milyen felekezet itt az uralkodó, mert kissé szokatlan nekünk és nem igazán tudjuk hova tenni..ami késik nem múlik, rajta vagyunk az ügyön:) 
Megtaláltuk az egyetemet is meg a városházát, meg a parlamentet az operát és még sok mást is (lsd képek)
Este mistery múzeumba mentünk,  hogy a sok kultúrát oldjuk egy kis mókával:) Aztán egy kis fast foosd hogy ne maradjon a szervezetünk "E"-k nélkül és nyakunkba vettük a dán estét. -nem tartott sokáig, de az velős volt. Találtunk egy nagyon hangulatos sörözőt (hát nem volt olcsó) de a sör nagyon jó volt!!:)

Vasárnap a reggeli után bepattantunk a kisbuszba és elindultunk megnézni a híres-neves kishableány szobrot, ami pont most nem volt ott..elúszott...na jó nem elúszott, csak épp Sanghajban van világkiállításon...nem, nem nyaralni ment hanem őt állították, ki hogy mások megnézhessék..:))
Így erről lemaradtunk cserébe gy nagyot sétáltunk a környéken. Hazafelé a középső hídátkelő után letértünk szusszanni egyet, sétálni, medúzákat nézni, fényképezni és megmozgatni elgémberedett izmainkat.

Hazafelé az utolsó kilométereknél miértisne lemerült a telefon-GPS vagy GPS-telefon..szóval értitek 2 in 1. MacGyver is megirigyelhette volna azt a technikát, ahogy orvosoltuk a helyzetet. Másik telefon aksiját áttettük bele de az nagy volt így nem fért bele, de egy hajgumival hozzáerősítettük, és a probléma megoldódott, tökéletesen funkcionált a kütyü és épségben, időben hazavezetett minket.

2010/11/04

VOLKSKOLE_VELLING

Tudom, tudom..elmaradtam egy kicsit az irogatással..most pótolom a mulasztásaimat.
(picit csalok is a dátumozással, csak azért, hogy kronológiailag meglegyen a sorrend:))

Hétfőn öko órán napkollektorokat mentünk nézni ill. arról hallagttunk előadást, hogyan is hasznosítják ezeket.
képek itt: http://picasaweb.google.com/marti.horvath87/RINGKOBING_NAPKOLLEKTOROK#

Kedden elmentek a többiek Barcelonába, mi pedig itt maradtunk Dániában rengeteg programmal.
Aznap iskolalátogatást tettünk a szomszédos volkskølekban, megnéztük, mi az ami itt másképp működik.
Délelőtt a kicsiknél voltunk. Annyira aranyosak voltak, hogy tervezzük visszajövünk ide és csinálunk nekik valami délutáni programot, itt laza az oktatás, biztos beleférne valahogy. Úgy hiányzott már ez a gyerekzsivaly!!!!
A gyümöcsszünet után angolórára ültünk be és megnéztük, hogy zajlik a tanítás. Éppen egy világjáró utazásba csöppentük és USA volt a megállónk.
Az igazgató bácsi körbevezetett minket és mesélt az okatatásról, meg is osztom ezeket Veletek, kedves olvasók,és még néhány kedves élményt.
Megérkezésünk után (természetesen nekünk is 8ra kellett menni, hogy a nap kezdetétől ott lehessünk) kezdődött a morningassambly. Ez minden nap van, énekelnek, imádkoznak egyet (!!!) aztán meghallgatnak egy történetet, amit mindig más mesél (különösen jó a fantázia fejlesztésére -make a personal film-, és arra, hogy "make your own")

A nap így épül fel: 45 perc morningassambly
                            30 perc training time
                            60 perc rendes óra
                            30 perc vmilyen más óra
                            60 perc rendes óra

a hosszú szünet 40 perces, azért, hogy tudjanak nyugodtan enni, emészteni, az udvaron játszani és utána frissen, üdén tanulni.
9.40től gyümölcs szünet van

Az egész nép iskola ötlet Grundtvigtól jött, aki kitalálta ezt az iskola formát és megvalósította az elsőket...

Az oktatáshoz való egyik legfontosabb dán hozzájárulás a „folkehøjskole” (népfőiskola) intézménye, amelyet N. F. S. Grundtvig vezetett be a 19. században. Az első dán népfőiskola 1844-ben jött létre Rødding-ben. Előzetesen mezőgazdasági tanulmányokat lehetett ezekben az iskolákban folytatni, ma már azonban sokkal színesebb az iskolák tanulmányi kínálata. Fő célja az emberek az örömteli tanulása – nincs osztályzat, felelet, de bizonyítvány sem! Ez az oktatási forma a közösségi tanulásra, a felfedezésre és a gondolkodásra helyezi a hangsúlyt. Amit a dán népfőiskola nyújt: a dánokkal és a dán kultúrával való találkozás élményét, a dán nyelvvel való ismerkedés szépségét, különböző nemzetiségű és dán barátok szerzését. A gimnázium után sokan hallgatnak néhány hónapig népfőiskolát, de a népfőiskola az élethosszig tartó tanulásnak is fontos bázisa. 

Néhány adat és érdekesség:
A vellingi volkskøle 1992-ben indult 86 gyerekkel.
Ma 115 gyerkőc tanul az iskolában és 12 tanár van.

-A gyerekek bent az iskolában mezítláb/zokniban rohangálnak, nincs cipőzés..
-Rendkívül tágas az egész épület, világos, hatalmas ablakok és roppant barátságos
-Hatalmas udvaruk van: focipálya, kosárpálya, teniszpálya, játszótér, nagy sakktábla nagy bábukkal, ugrálóvár, bunker, üreges csúszda, bunker:)
-Mozgássérült (motoros(!!)) felvonó a lépcső mellett.
-Az első osztályban önarcképek körben a falon (gyerekrajz) és alatta a nevük és születési dátumuk;  szintén az elsőben az ajtóra/falra lényeg, hogy szem előtt legyen a napi órarend ki van ragasztva; 25 elsős van most

-Sajátos oktatási módszerekkel dolgoznak.
# sokat vannak együtt a különböző korosztályok, ami által segíthetik egymást, és mindegyik korosztály számára tanulást jelent; be together (!)
# 5-8osztály külön blokkban van ;kis csoportokban dolgoznak lap topokon (üdv a XXI.században!)mindenféle korosztály keveredik ezekben a kis csoportokban. Feladat az adott témát kidolgozni és egy kis power pointos bemutatót készíteni a társaiknak amit péntekenkétn szoktak előadni, illetve van "open scolday / saturday" amikoris délelőtt (9.00-12.30) van suli, de ez azt jelenti, hogy ekkor a szülőknek ill akik jönnek még, prezentálják munkájukat. Jelenleg futó munkáltok pl.: Gill Gates, Elvis, Einstein...stb
- Az oktatás lényege a "work together"; "help eacheather!"
-Morningassambly utáni trening time lényege, hogy csoportokban összeülnek és arról beszélnek ami nehéz, hogy hogyan lehetne megérteni, gyakorolnak..stb pl. matek, dán

-Az iskola 75%-os állami támogatásban részesül, a többit a szülők adják 

- A tantárgyak lényegében megvannak, amik egy normál iskolában, csak az út más, ahogy megtanítják. Élményszerű tanításra törekednek, nem arra, hogy tömjük meg szegény gyerek agyát mindenféle adattal, valóban gyakorlatiasabb, de...
Vannak érvek és ellenérvek a rendszerrel kapcsolatban: Legyen marha okos a gyerek, vagy legyen gyakorlatias és boldoguljon a világban, de kevesebb műveltséggel.

Délután a nagyobbakat látogattuk meg: Efterskole-ba 15-18 év között kerülnek a diákok 1 évre (van ahol 2 év) hogy kitalálja mit akar magával kezdeni. Aztán ha letelt az idő mehet gimiben, vagy ahova akar:)
-bentlakásos, olyan mint a mienk, csak kicsibe.
-Nagyon tetszik, hogy minden reggel reggeli előtt kötelező sétát kell tenniük ez kb 65m-es táv, nem vésze. Feltöltődnek oxigénnel, felébrednek és megjön az étvágyuk a reggelihez (máris  jól indul a napjuk). Este szintán kötelező sétával zárul (számon tartják, ki lógja el!!) ez picit hosszabb de egyáltalán nem fárasztó. Mi is legyalogoltuk a 2,5 km-t a fjord mellett.

Néhány adat:
#14-15 tanár
#130 diák
#2 ágyas szobák vannak
# NO ALKOHOL!
#NO SMOKING!

Nekem a kicsik sulija jobban tetszett..ez a kamaszos hely túl modern volt és a színek hidegek volt..amúgy tök jó hely!!:)


Szerda délelőtt kertben dolgoztunk, mi egy kis bunkert építünk vesszőkből. Az egész kúp alakú indán sátorhoz hasonló, a gyerkőcök szeretnek ide bújni. Le kellett szedni az elrohadj ágakat (lecsupaszítottuk, csak a tartóágak maradtak) és elkezdtük újra rakni az oldalát egy új technikát alkalmazva. Munkánk során az időjárás roppant szeszélyes volt, hol szakadt az eső és 2perc múlva sütött a Nap vagy fújt a szél..ez a három váltakozott ill tetszés szerint kombinálódott.:)
Délután hajókázni mentünk, a konyhás nénink férje meghívott minket egy fjordi kb 2 órás hajókázásra. Fantasztikus volt! Kikötöttünk a túlparton, sétáltunk egy picit aztán jöttünk is vissza, épp időben, megúsztuk a vihart:)
Este dán óra illetve utána szolid magyaros buli magyar zenékkel, magyar csokival!!!

Csütörtök délelőtt dán nyelvóra, délután hajókázni mentünk, a konyhás nénink férje meghívott minket egy fjordi kb 2 órás hajókázásra. Fantasztikus volt! Kikötöttünk a túlparton, sétáltunk egy picit aztán jöttünk is vissza, épp időben, megúsztuk a vihart:) Este ismét csak szolid buli, időtöltés.
Pénteken irány Koppenhága!!!